Nagyvárosi oázisok, lakótelepek mellett elterülő pihenőtavak, fürdővárosi állóvizek – a fentrol.hu archív légifelvételeiből készült újabb válogatás ezúttal hazánk egy-egy városi tavát mutatja be a magasból. Fekete-fehér, színes és infraszínes légifotókon látható többek között a Városligeti-tó, a hajdúszoboszlói fürdő csónakázótava, valamint az is megfigyelhető, hogyan változott az évtizedek során a szegedi Vértó, vagy a nyírbátori Papok-rétje.
A Lechner Tudásközpont Digitális Légifelvétel Archívuma immár több mint 216 ezer fekete-fehér, színes és infraszínes légifelvétel böngészését és letöltését teszi lehetővé. Idén júniusban befejeződött a Légifilmtár legkorábbi, 1959-ben készült légifelvételeinek digitalizálása, így ebből az évből már minden fotó online elérhető bárki számára a fentrol.hu-n. Az oldal képeiből készült válogatás központjában ezúttal a városi tavak állnak. Ezek a mesterségesen létrehozott állóvizek nem csak a városi mikroklíma javításában játszanak fontos szerepet, de zöld környezetükkel a pihenés, kikapcsolódás helyszínei is a városlakók számára, vagy éppen fürdőzésre kiválóan alkalmas vizükkel csábítják oda a látogatókat.
A főváros egyik legnépszerűbb tavának kikiáltott Városligeti-tó a 18-19. század fordulóján jött létre az egykori mocsaras területen végzett csatornázások és földmunkák eredményeként. 1863-ra három szigetet alakítottak ki rajta: a mai Széchenyi gyógyfürdő helyén fekvő Mocsár-szigetet, a később Széchenyi-szigetre átkeresztelt Drót-szigetet, amelyen Vajdahunyad vára áll, és a mostanra félszigetté vált Páva- vagy Nádor-szigetet. A tó szomszédságában 1866-ban nyílt meg az állatkert, 1877-ben pedig az artézi fürdő is megkezdte működését. 1896-ban átadták a tavon átívelő Millenniumi hidat, amely 1994-től tervezője, Zielinski Szilárd nevét viseli. A Városliget a 19. század végére sétautakkal átszelt, szökőkutakkal és szobrokkal díszített nagyvárosi park lett. A lebetonozott medrű, 6 hektár területű Városligeti-tavat napjainkban a Széchenyi gyógyfürdő elhasznált termálvize táplálja. Az átlagosan 60-70 centiméter mély víz fürdőzésre nem alkalmas, a tó tavasztól télig csónakázótóként szolgál, télen a medrében műjégpálya üzemel.
A fővárosiak egy másik kedvelt oázisa az újbudai Kosztolányi Dezső tér közelében fekvő, sejtelmes nevű Feneketlen-tó. A mesterséges állóvíz az 1800-as évek második felében jött létre egy agyagbánya és téglagyár helyén. A történet szerint kitermelés közben a munkások egy felszín alatti vízfolyásra bukkantak. A feltörő víz pillanatok alatt elárasztotta a gödröt, másnapra már tóvá is alakította – ekkor kapta a „feneketlen” jelzőt. Nevével kapcsolatban számos városi legenda kering, a valóságban azonban átlagos mélysége csupán 4-5 méter. Az 1910-es években Budán letelepedett ciszterci rend a tó északi partjának közelében emelte a Szent Imre-templom és a gimnázium épületét. A Feneketlen-tó az elkövetkező évtizedek során a környékbeli építkezések törmelékeit, a földmunkák során kitermelt talajt nyelte el, vizét öntözésre használták, valamint szennyvízelvezetőként szolgált. Az 1950-es évek végétől kezdték el rendezni, parkosítani a környékét: stégeket építettek, korlátokat helyeztek el, fákat ültettek, a vízbe nádat és halakat telepítettek. A tó nyugati oldalán felépült a parkszínpad, amely korábban szabadtéri színpadként működött, napjainkban pedig vendéglátó teraszként üzemel.
A szegediek csak Vértóként emlegetik az Újrókus városrészben található mesterséges állóvizet, amelynek baljós elnevezését egyesek a valaha a közelében működő vágóhíddal hozzák összefüggésbe, míg mások szerint a gázgyári szennyvíz festette vörösre a vizét. A 20. század eleji térképeken már a Vöröskereszt-tó elnevezés szerepel, ekkoriban a meglehetősen rosszhírű tavat még szennyvízgyűjtőként és állati tetemek lerakására használták. A tó és környéke a 20. század második felében nyerte el végleges formáját. Az 1980-as évek elején a lecsapolt mederből kitermelték az agyagos földet, záportározó tavat alakítottak ki, és egy szánkódombot is létrehoztak. Ekkor már átadták a rókusi lakótelepet is. Az egykor hírhedt tavat 2009-ben leeresztették, környezetét rendezték, és napjainkban is a városiak kedvelt pihenőhelye.
Szintén a városiak felüdülésére, kirándulás és pihenés céljára hozták létre Kazincbarcikán a Csónakázó-tavat. Kazincbarcika várossá nyilvánításának emlékére 1974-ben kezdték el a Jubileumi park építését, 1977 őszén pedig a tó kialakításának munkálatait, majd 1981 májusában adták át a tavat. A több mint két hektárnyi víz és környezete ma is kedvelt horgászparadicsom és pihenőpark.
1925-ben Hajdúszoboszló Bánomkert városrészének határában tört felszínre a hazánkban egyedülálló összetételű, 73 Celsius fokos termálvíz, amely a települést hamarosan az Alföld legnépszerűbb fürdővárosává tette. 1927 júliusában már fövenyfürdője, majd hévizes kádfürdője is volt a városnak, a következő évben pedig megépült az első vasbeton medence. A hajdúszoboszlói fürdőt 1934-ben gyógyfürdővé nyilvánították, és az elfolyó víz hasznosítására 1939-ben csónakázótavat hoztak létre. A termálvíz miatt a tó télen se fagy be, így egész évben lehet horgászni rajta.
A Hévízi-tó forrásbarlangból feltörő, 38 Celsius fokos vizét már a középkorban is használták gyógyító fürdőzésre. Az első, tutajokra épített fürdőházat Festetics György hozta létre a tavon 1772-ben. 1926–27-ben épült ki a strandfürdő és a kétszintes fürdőépület, amely az 1930-as évek elején vasszerkezetre szerelt üvegtetőt kapott. 1975 és 1983 között nagyszabású korszerűsítések zajlottak, ekkor egyebek mellett iszapkádakat, iszappakoló boxokat is kialakítottak. A folyamatos fejlesztések során kialakult fürdőtelep az 1980-as évek végére országosan ismert turisztikai és gyógyászati célponttá vált – Hévíz napjainkban is egyik legkedveltebb fürdővárosunk. A tavának különleges hangulatát adó indiai vörös tündérrózsákat dr. Lovassy Sándor biológus telepítette még 1898-ban.
Tapolca főtere – 13-14. századi malmával és hangulatos kis épületeivel – fogja körbe a Tapolca-patak duzzasztásával létrehozott Nagy- és Kis-tavat. A Malom-tónak is nevezett Nagy-tavon már a rómaiak is hajtottak malmot, a víz partja a középkor óta városközpontként szolgál. A település neve a szláv „tapolca” szóból ered, és a Malom-tavat tápláló 18 Celsius fokos karsztvízre utal, amely télen sem fagy be. A kisváros alatt húzódó, csónakkal bebarangolható tavasbarlang hazánk 4. leghosszabb barlangrendszere.
Nagyrészt a város ölelésében, dél-délnyugati oldalán erdőkkel szegélyezve terül el a 269 hektáros Öreg-tó Tatán. A forrásokkal táplált mocsaras vidék lecsapolását követően alakult ki a tó, amely hazánk legrégebbi halastava az 1700-as évektől. A tó vizét ősszel leürítik, a halakat lehalásszák, majd tavasszal ismét feltöltik a medret. Az Öreg-tó partján áll a tatai vár és az Esterházy-kastély, valamint két említésre méltó képzőművészeti alkotás: Nagy Kovács Mária Keresztelő Szent János-szobra 1989-ben foglalta el helyét a hattyúpihenő sziklán, Borbás Tibor Öreg halász-szobrát pedig 1974-ben állították. A tatai Öreg-tó 1977-től megyei jelentőségű természetvédelmi terület.
A „sárkányok városaként” emlegetett Nyírbátor minorita temploma és kolostora mellett található Papok-rétje az itt élő szerzetesek után kapta nevét, első írásos említése 1740-ből származik. Területén napjainkban egy csaknem 1,6 hektáros záportározó tó terül el. Pajzsmotívumokkal díszített kis híd vezet a vízbe benyúló félszigetre, ahol egy hegesztett fémből készült vízköpő sárkány idézi fel a várossal kapcsolatos legendákat.
Korábbi válogatások:
„Tavaszi szél vizet áraszt” – Vizeink a magasból
